SzAKíTáS

Nem újévi fogadalom, már foglalkoztam a szakítás gondolatával.
Jobb így nekem is, az én lelkemnek, és Ő sem róhat fel nekem többé semmit.

Otthonlétem nagy része azzal telt, hogy szelektáltam, dvd-re írtam, másik gépre raktam. Lementettem emlékeimet.

Szilveszter estéjén is ezen ügyködtem, és első napon végre betettem A cd-t. Már másképp csinálnám, de akkor teljes mértékben rábíztam magam a gép vezetésére.

A rendszer felállt, örömmel néztem körül, lelkesen pakoltam fel rá ezt-azt (s még mindig ezt teszem), viszont a tudatlanságból fakadó félelem is beszivárgott a tudatomba. Nem látom át a rendszert, nem uralom a gépem.

Gyakorlatilag még mindig így érzek, s bár folyamatosan okosodok, akad olyan, amire még mindig nem találok választ.

Szoktam olvasni fórumokban hozzászólásokat: Linux 4ever, a windows egy szar. Nekem mindegyik tetszik. Nem olyan szemszögből nézem, mint a mániákusok, akik értenek mindenféle programhoz, rendszerhez, programozáshoz. Egy egyszerű felhasználó vagyok, akinek az iskolában a Windowst nyomták, a többi rendszer csak meg lett említve. Így én nem turkálok forrásokban, nem parancssorból szeretném beállítani a program opcióit. Márpedig sokszor erre van szükség. Ezért aki nem akar komolyan foglalkozni a számítástechnikával, az maradjon a feltört windóz oprendszerénél.

Na, de hogy választ adjak arra, hogy miért váltottam, így utólag nézve nagy vonalakban megérte az alábbiak miatt:
- legálisan ingyenes
- egyszerű programtelepítés

Persze a programok nem olyan perfektek, mint amit a másik oprendszerek alá készítenek, de a célnak így is megfelel számomra.

Problémám, mint ahogy olvastam másik felhasználóknál is, a videokártyával adódott. Tudniillik, letöltöttem két 3D-s játékot, hogy majd azon megnézem, hogy megy. Hát nem nagyon akart. akadozott, lefagyogatott, úgyhogy a két játékot dobtam, most egyedül a FlightGear van fent, ami többé kevésbé jól fut.

Tehát Ubuntu 9.10.

[megjegyzés: szokás zászlót égetni, ha egy nemzettel szembeni nemtetszésünket akarjuk kifejezni. Égettek el valaha vindóz-zászlót? Ugyanazzal a jelentéssel bírna ez a cselekedet?]

A TÁRSKERESŐ OLDALAKRÓL

Ahogy ígértem, most megosztom tapasztalataimat az interneten található pár társkereső oldalról, vagyis inkább az emberekről, akik regisztráltak. Mindenféle tudományosságot mellőztem, nem készítettem statisztikát. Csupán arra hivatkozok e szintézisben, ami nagyon szembetűnt nekem.

A legöbb ilyen oldal mára fizetős lett. Vagyis ha teljes funkcionalítással szeretné valaki használni (levélírás, másik képének és adatainak megtekintése, szavazás, etc…), akkor bizonyos összeget le kell perkálnia. Az üzemeltető arra hivatkozik, hogy ez a többi regisztrált társkereső egyén érdekében kell, hiszen így “hitelesíti” magát a felhasználó, hogy szándékai komolyak (és nem csak szórakozásból regelt). Szerény személyem nem kívánt pénzt elverni ilyen hülyeségre.

Meg kell jegyezni továbbá, hogy vannak olyan oldalak, amik eredetileg közösségi, közösségépítő szándékkal indultak, de mostanra becsempésztek egy kis “kerítőgépet” (hotdog.hu, baratikor.hu, iwiw.hu, myvip.hu). Ha a hotdog.hu felépítését nézegetem, vagy a többi oldalét is akár, a társkeresés elősegítésének szándéka mindig is benne volt, hiszen a keresési feltételek között meg lehet adni, milyen családi helyzetben lévő egyént keresünk.

Az iWiW-en lévő alkalmazások közül a “Csajok és Pasik” nőstény tagjait fürkésztem, a love.hu és mydate.hu oldalakra is regisztráltam, s végül a randivonal.hu eléggé redukált szolgáltatásait is igénybe vettem. A hotdog.hu oldal – bár hivatalosan nem társkereső szolgáltatás (egy “társkereső” feliratú lapfül viszont nemrég megjelent a honlapon!)– szintén kínál ínyencségeket, így a jelen bejegyzés tartalma rá is vonatkozik.

KIS KITÉRŐ: “FÉRFIAK” és KIS- ill. FIATALKORÚAK

Ezt a témakört annyira nem tanulmányoztam, de ami megmaradt bennem futólag, azt megosztom. Nagy különbséget nem fedeztem fel a férfi és a női nem fotói közt (továbbá a kor alapján sem lehet nagy eltéréseket tapasztalni):

1. lehetőleg (fél)meztelen képek is díszelegjenek az albumban, pláne akkor, ha szép, szálkás izomzattal rendelkezik a férfi.

2. Pózolás motoron, autón, s ha ez nem lenne elég a férfiasság hangsúlyozására,

3. hát kapja elő lőfegyverét (vagy egy sima fegyverutánzatot), kardját, íjját.

4. Zenét mívelők között a (zelektromos) gitáros képek a leggyakoribbak (ennek oka valószínűleg az, hogy a hegedű nem elég férfias, akárcsak a zongora vagy fuvola, és persze a rock-hoz – a kemény, férfias zenéhez - ez a hangszer áll a legközelebb – no meg a dobszerkó). Ezt a jelenséget inkább a fiatalkorú, pelyhedző bajszú Casanovák adatlapján figyeltem meg, de természetesen a “sötét” zenét kedvelő lányok esetében is előfordulhat.

5. Pózolás állattal (kutya, oroszlán… csak áradjon belőle az erő), vagy barátokkal / barátnőkkel

5. Alkohol & cigaretta. Ezekből kéretik valami minőségit felkérni a pózolásra.

6. Partyphoto (egyértelműen valami szórakozóhelyen készült hivatalos kép legyen)

Ami a szöveges részt illeti, velem hasonkorú férfi bemutatkozásával nem tudok szolgálni. Tinilányoknál viszont elmondhatom, hogy lényegében ugyanazok a klisék fordulnak elő, mint idősebb társaiknál. Talán annyi különbséget tehetünk, hogy a fiatalabbak számára a hülyülés, a piálás, a buli (ezerrel) és az iskolaundor az adatlapon elég gyakran szerepel a pasizással együtt. A felnőttek között is van jónéhányegypár, akik ezen a szinten megmaradtak. A maradék érett nő esetében talán azért nem látható ez vagy az a szó, mert próbálják kultúráltabban megírni bemutatkozásukat.

“NŐK”

Mielőtt még bárki azt hinné és levélben, kommentben küldene el engem ide-oda-amoda:

számos adatlapot láttam, ami “normálisan” nézett ki. Az itt felsorolt mondatok, szólások, idézetek, etc. viszont olyan sokszor integettek a monitoromról, hogy kezdtem azt hinni, erőteljes homogenizáció folyik demokratikus világunkban (nem kell egyből az emo-ra gondolni). Ezért aki sértésnek veszi eme bejegyzésem, az… [á, ugyan! szerencsémre olyan ember úgysem olvassa blogom]

Bizonyos társkereső oldalakon van lehetőség ún. mottó megadására is:

“Carpe diem!” vagy “Élj a mának!”

- azt hiszem, a legelterjedtebb felszólítás, amit valaha láttam.

Bizonyos társkereső oldalakon pedig részletes bemutatkozást is lehet írni. Vagyis lehet lökni a sódert egy külön szövegdobozban arról, hogy mi az amit szeretünk, egy másikban meghatározhatjuk, hogy milyen embert keresünk, ésígytovább, ésígytovább…

A következő, gyakran előforduló szövegek (de az előbb említett mottó is) akármelyik szövegdobozból visszaköszönhetnek. Így láthatjuk például a párkapcsolatban élő, ám unatkozó / szeretethiányos / haddnesoroljammilyen lány őszinte szavait:

“nem keresek senkit, csak kiváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek rólam”.

“nem keresek senkit, van párom és nagyon szeretem!”

Ez azt jelenti, hogy szereti növellni az egóját a kiéhezett férfiak által kapott pontszámok által.

Bár nem olyan nagy számban találkoztam vele, mégis érdemesnek találom leírni – ha már az “egymondatos bemutatkozás” témakörben vagyunk – a mondatot, ami az általános emberi természetet tárja elénk:

“Szeretek ismerkedni és új dolgokat felfedezni”

És igen, nem feledkezhetünk el a leghülyébb szókupacról:

“Aki ismer, tudja, hogy milyen vagyok.” [1]

Másik “kedvenc” szövegem a bemutatkozásnál:

“Hogy ki vagyok? A legártatlanabb angyalod, vagy a legkísértőbb démonod…”

Sajnálattal állapítom meg, hogy lányaink többsége idézeteken keresztül határozza meg önmagát mások számára. Másrészt örvendetes is, mert legalább tud idézni irodalmi művekből, habár jelentős mértékben van dalszöveg is a repertoárban, elsősorban angol nyelven. Én megértem, hogy valakinek tetszik egy szöveg s hogy jellemzésként is lehet használni, ám mégse essünk túlzásba. Volt olyan profil, ahol legalább hét idézőjelbe tett mondat volt, mindegyik más-más írótol ill. énekestől kölcsönzött gondolat.

Valamilyen mértékben idézetnek mondhatjuk azt a szöveget, ami a megfigyeléseim szerint fellelhető még egy női adatlapon: a horoszkóp. [2]

Aki mégis arra szánja magát, hogy saját szavakkal és gondolatokkal definiálja magát, illúzióromboló bár, de általában így kezdi:

“Nem is tudom, mit lehetne ide írni…”

“Nem hinném, hogy pár mondatból meg lehet ismerni”

“Egyszerű, hétköznapi lány vagyok” [3]

majd említést tesz mindarról, amit szeret, például így:

“Imádom a barátaimat [ritkábban: családomat], értük bármit megtennék.”

és néha helyet kapnak a gyűlölt dolgok is (képmutatás, bunkóság, irigység, etc…).

A hölgyekről készült fotókról fentebb már beszéltem vala, ám egy lényeges elemet kihagytam:

mm.           dM8   
YMMMb.       dMM8
YMMMMb     dMMM'
`YMMMb   dMMMP
  `YMMM  MMM'
     "MbdMP
 .dMMMMMM.P
dMM  MMMMMM
8MMMMMMMMMMI
 YMMMMMMMMM
   "MMMMMMP
  MxM .mmm
VK W"W """

´´´´¶¶¶¶¶¶´´´´´´¶¶¶¶¶¶
´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶
´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´¶¶¶¶
¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´¶¶¶¶
¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´¶¶¶¶¶
¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶ ´¶¶¶¶¶
´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶
´´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶
´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶
´´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶
´´´´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶
´´´´´´´´´´´¶¶¶¶
…………………….¶

Nos, ezek a karakterekből felépített vizuális élményt nyújtó alkotások egyértelmű, hogy a bemutatkozás valamelyik szövegdobozát ékesítik, így eléggé árulkodó lehet egy adatlapon például a fent látható nyuszi. Egyre nagyobb divat az is, hogy különleges karaktereket használnak fel szövegírásra, sőt még nevüket is ezekkel az olvashatatlan szimbólumokkal írják ki. Míg régebben megelégedtünk a billentyűzeten látható jelek használatával

(..::Ł0\/€::.. vagy ß@ßy), manapság úgy vélem, hogy a fonetikus és az orosz-görög ábc lett közkedvelt. Ennek egyszerű oka az, hogy nagy mértékben hasonlít a latin karakterkészletre mindhárom. Vegyük példának az R betűt, amihez nyelvünkben a [r] hang társul. Ez helyett a fiatalok az oroszból jól ismert “én”-t használják, vagyis Я. Így [n] hang ortográfia jele helyett (N) az orosz И áll, E helyett З, A helyett α, s folytathatnánk a sort. Úgy, mint amikor valamilyen élőlény tetszeni kíván fajtársának, a lányok (s a fiúk is) feldíszítik magukat, jobban mondva neveiket, hiszen ez az első, amit meglát a magányból szabadúlni vágyó ember a társkereső oldalon. Hát nem aranyos ez a pillangó? Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ

Még sok mindent szerettem volna megírni, de így is elég hosszúra sikeredett. Először gondoltam arra, hogy statisztikákkal, tudományosan állok hozzá, mert akkor sokkal átláthatóbb és jobb lett volna. Szó esett volna még az “arcokról”, akik regisztrálva vannak, egy kis fényképelemzést is készítettünk volna… De rájöttem, hogy túl nagy meló, megbántani sem akarok senkit, és ezt a problematikát amúgy is lehet olvasni máshol. [4]

1: A mondatot alaposabban vizsgálva arra jutottam, hogy talán mégsem olyan nagy hülyeség. Vajon e kijelentésével azt szeretné sugallni a leányzó, hogy aki a baráti körébe tartozik, annak megnyílik? Mert ez esetben elég lenne annyi, hogy “nyílt”, vagy talán “őszínte”.

2: Egy jó tanács a párkeresőknek (férfiaknak): sok nő vonzódik az ezotérikus dolgokhoz, így ha be akarsz vágódni, tanulj meg néhány tutiságot ebben a témában!

3: Jólvan, akkor én meg hétvégi srác vagyok…
4: Gondolok itt a Puruttya Pózolj! és Agyszint részlegére.

Urancity

 

Így készül… összeesküvés-elmélet

 

A zsidók mindenütt megtalálhatóak elég nagy számban, hiába munkálkodott “Hitler” és más naaaagy ember.

 

 

A zsidók rafináltak, ezért gondolom nem valami nagy meglepetés, hogy az említett Adolf és kollégiái természetesen zsidók voltak. S mint nem is oly rég kiderült, Ahmadinezsád családja is a választott népből való. (És azt mondják, hogy a zsidó örökre zsidó, nem?)

Eddig is lehetett hallani, hogy a népírtást a zsidók megrendelésére nem-zsidók hajtották végre. Ez részben igaz: nem-zsidók voltak mind, de zsidó származással.

Az ő családjukat érte a “megtiszteltetés”, hogy elhagyhatták a hitüket és népüket, majd egy teljesen más életstílust folytathattak, csupán csak azért, hogy később megnyomorgassák a zsidókat.

 

 

Na de miért kell bántani őket? Mi haszna van belőle a Megbízónak?

A magyarázatot nem szeretném évszázadokkal ezelőttről kezdeni, inkább csak a 20. század elejéről.

Mint az első sorból is kiderül: sokan vannak. Vessünk egy pillantást a térképre… a “Szentföld” kicsi (és hiába próbálják felvásárolni az egész világot – így hazánkat is - , nem bírnak ott élni, hiszen ott nem ők vannak többségben, nem tudják sajátjuknak nevezni).

Az egész háborúskodás és gázkamrázás azért volt, hogy a létszámukat az áhitott föld méreteihez alakítsák. Elég jól ment volna, ha nem jönnek a zsidóellenes Szövetségesek és rombolják le mindazt, amit Hitlerrel kieszeltek a rabbik. Ezt a létszámcsökkentést nevezhetjük az első “légynek” a légycsapó alatt.

A második “légy” nem más, mint maga Izrael állam megalakulása. A mit sem sejtő államok úgy gondolták, hogy a szegény nép sokat vívodott, a háborút is megszenvedte a hovatartozása miatt, hát had legyen neki egy kis országa, amit magáénak mondhat. (Abba most nem mennék bele, hogy ezt a döntést nevezhetnénk-e “palesztin trianonnak”.)

Így két legyet egy csapásra… A háború tehát két célt szolgált, ami közül az egyik egyben eszköz is volt:

1. cél volt a létszámcsökkentés, ami egyben jó indoknak is szolgált ahhoz, hogy a zsidóságot megszánja a világ és így elérjék

2. második céljukat, Izraelt.

 

Természetesen nincs vége itt a történetnek, mert egyfolytában tőrnek előre, spekulálnak, kalkulálnak és játszák a meggyalázott, eltiport, kisemmizett népet, holott ő maguk készítik ezeket a borzalmakat még napjainkban is. Jaj annak, aki útjukban áll!

Vajon hova tűnt az az iráni ifjú, aki blogjában beszámolt az elnök hovatartozásáról? Minden bizonnyal valahol izraeli katonák őrizetében van, vagy még valószínűbb, hogy kivégezték.
[Erre a sorsra jutok én is xD]

A jelenlegi gazdasági válságért is ők felelősek. De hogy mi is ezzel az újabb céljuk? Hát természetesen a világuralom (bár igazából pontosan nem tudjuk, hiszen már így is ők uralkodnak jóformán). Minderről bővebben lehet olvasni az antiszemita koholmánynak nevezett Ción Bölcseinek Jegyzőkönyveiben. Nem véletlenül lett betiltva és zsidóellenesnek titulálva.

 

Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy az antiszemita felvonulásokon zászlókat égetőktől kezdve a holokauszttagadó hírességig mindenki zsidó származású, vagy legalább zsidó szimpatizáns. Ők az új nemzedék, aki eljátsza az elnyomó “rossz ember” szerepét, hogy újabb előrelépés történjen a világot uraló zsidók életében.

We Used To Say…

 

Végre tulajdonomba került a film (franciául), amit az előző posztok valamelyikében említettem:

 

 

Várom a megfelelő alkalmat, hogy rá/lehangolódjak és végre megnézzem.

Az előző posthoz kapcsolódóan...

ANTIEUFÓRIA

Nem szeretnék örökké élni. A békét és a gondtalanságot sem kívánom. És a mindent-tudásra sem szomjazom.

Belegondolni is rossz, hogy milyen lesz életünk, ha eljön a kor, amit a hittérítők tarka szórólapjain látunk. Dög unalom. Egész nap csak körtáncot járnánk a mezőn és dicshimnuszt zengenénk “vala-kinek(?)”. Azokon a képeken színes arcok mosolyognak, szeretetről és boldogságról beszélnek, holott az egész lét szürkeség lesz csupán.

Gondoljunk csak Pleasentville városára. Minden tökéletes, mindenki boldog és gondtalan, szeretet száll a szürke levegőben. Aztán betoppan egy fiatal testvérpár, és ők kiszínezik az egész várost. Változatosság.

Ami még eszembe jut erről, nem más, mint a Tragédia.

“A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga. ”

Irodalmi példaként még hozzá lehet fűzni, hogy Faust a boldogságát abban lelte meg, hogy hasznosat tehetett – vagyis felhagyott a tudás gyümölcsének hajkurászásával. Az alkotás öröme.

S végezetül említsük meg, hogy mennyire szegény lenne a művészeti repertoárunk. Rengeteg festészeti, szobrászati és irodalmi alkotás fájdalomból fogantatott, s mégis a legszebbek között tartjuk számon őket. Ezért nem is egy részletet közlök, hanem az egész verset közzéteszem:

Petőfi Sándor

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha elöbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyüimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)