2009. február 3., kedd

1910. március 27



Bus emlékkü varázsa
Halált jajszot rejt magába
Vesznek helye itt e tér
Égre lángolt tüzi máglya
Százak mentek a halálba
Aki jár itt félve fél
Nem! Nefélj imádkoz ember
Nézz az égre könyes szemel
Ott vannak kik porá lönek
Szavára a teremtőnek
S vigaszunk hü csilaga
Ott az isten is maga

1910 Március 27 én
A tüzkatrasztrofa emlékére
Áldozatunk eleset
312 lélek




"[…] (1910. március 27.) ököritói, legkevesebb 337 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség részletes kivizsgálásához a sajtó megújuló sürgetései nagyban hozzájárultak. [...] Igaz, sosem derült ki a teljes igazság: hogyan keletkezett a tűz, és személy szerint ki vagy kik voltak a katasztrófa okozói valamint a súlyosságát fokozó halmozott körülményekért felelősök, egészen pontosan hányan haltak meg és hányan szenvedtek sebesülést.[487] Végül idekívánkozik egy sajátosan rendhagyó vonatkozás. Móricz Zsigmond három héttel a szerencsétlenség után éles hangú társadalombíráló cikket (nem riportot) írt az esetről a Nyugatba (1910. április 16.), majd még egyszer foglalkozott vele A fáklya című regényében. A tűz emlékét máig elsősorban az utóbbi, az eset után hét évvel később megjelent regény tartja fenn a nemzeti emlékezetben, pedig csak az utolsó oldalain esik szó magáról a katasztrófáról, anélkül, hogy az író megnevezné a helységet. A történet csattanója, hogy a szatmári származású Móricz sem előbb, sem utóbb, azaz sosem járt a szülőfalujához viszonylag közel fekvő Ököritón.[488]"

http://www.tankonyvtar.hu/main.php?objectID=5330667

2009. január 25., vasárnap

SAKK - SZERENCSE (HELYESBÍTÉS)



Az előző post közzététele után előfordul hasonló eset még egyszer.
Rá kellett jönnöm, hogy valami oknál fogva a buta gép meggondolja magát, és inkább a fehérrel szeretne lenni, így én kapom a feketét.


Ezért mikor azt állítottam, hogy a proci 8 százalékon zakatolt, valószínű, hogy azért nem pörgött, mert színt cseréltünk, és nekem kellett volna lépnem a feketével, amiről azt hittem, hogy a computer. Tehát a győzelem lehet, hogy nem is az enyém volt, hanem egy aljas csellel a számítógépé (mondjuk az én taktikám is nevezhető aljasnak).

2009. január 22., csütörtök

SAKK - SZERENCSE



Nagyon régen sakkoztam már, ezért mikor szemem elé került egy ilyen játékprogram, a számítógépen részévé tettem, és játszottam (persze miután a szabályokat némileg megismertem).

Természetesen mindig a computer győz (és még azt a világbajnok bácsit is legyőzte az első sakkozó számítógép), hiszen az összes lehetőséget át tudja gondolni, mialatt mi egyet pislantunk.

Én már úgy is fogtam neki a játéknak, hogy vesztésre állok... a processzor 58 százalékon ízott, az órám ketyegett és nekem lépnem kellett. Így került a fehér királyom a B3 mezőre.

Na ez tett be a gépnek: a proci 8 százalékon kezdett stagnálni, és nem lépett, az órája viszont ketyegett. Így boldogan megvártam, míg lejár a számítógép ideje, és a győzelem engem emel pajzsára.

Tanulságként: Türelem rózsát terem.
(katt a képre, és kiadja nagyban)


2009. január 16., péntek

EGO SUM...



Az előző bejegyzés South Park című rajzfilm köré épült.
Ez a post pedig szintén SP stílusban látható, csak azzal a különbséggel, hogy sokkal személyesebb, tudniillik az alább látható képek engem ábrázolnak.
Valamennyire talán felismerhető vagyok, ha meg nem, akkor a kiegészítő tárgyak nyújthatnak segítséget az azonosításban.
Ha valaki kedvet kapna magáról is készíteni hasonlókat, akkor

http://www.sp-studio.de/index.htm

2009. január 15., csütörtök

PANDA



Mire jó egy panda?
Egyrészt antivírus software, aztán egy jelkép (WWF).
Lehet még plüssmaci, sportolók kabbalafigurája,
de értelmét csak Pityuként, vagyis a
South Park béli Pandaként nyeri el. Ő igazából ember, csak pandajelmezben.
Célja nem más, mint a szexuális felvilágosítás. Innen is kapta Pityu a
"Szexuális Zaklatás Panda" nevet, mellyel már teljes mértékben azonosult, így a Pityu névre nem is hallgat.





2009. január 9., péntek

TANULÁSBAN HYPERACTIVE



éRtelMETlen
Zagy o va kötőjel
ságok vessző
ami ket
tanulOK kettőspont
Amérikái visszafeléolvasdd moladori
loha kőtlök lüneltezse
normálisanolvasdd
olyan csúnya
verseket képesek
megfogalmazni vessző
a
m
i
t
normális ember
simán csak
l
e
sz
aroz


dea műveltség
álla
abban vessző hogy
kincsként tek kötőjel
intsünk rája


Mind
azon
által
a teszt PLUSZérzésem szerint
jól sikerült
bár félévközepit REírnom kell
idézőjelnyit képrejtvény jön idézőjelzár

mind hogy
e a

vagyis mindenhogyan stop

----------------------------------

Egyébként meg e. e. Cummings-szal semmi bajom,
csak néha már fáj a költők hülyesége.

Sokat okosodtam az elmúlt napokban, hetekben...
ezt először is magamnak szeretném megköszönni,
a kitartó támogatásom,
hogy hajnalig éberen szívtam a fejem tele anyaggal,
a szememen keresztül.

Aztán köszönet a profoknak ("tanároknak"),
akik kiindulópontot adtak a tanulmányokhoz
a tételek közzétételével.

Szerentém megköszönni továbbá
legjobb barátomnak, www.wikipedia.com-nak
valamint www.google.com-nak a kitartó segítséget.

Köszönet illeti összes ismerősöm,
akik nem zaklattak a hülyeségeikkel ezekben az időkben.

És aki nélkül ez nem jöhetett volna létre:
anyuék, akik a tanuláshoz elengedhetetlen eszközt,
a computert rendelkezésemre bocsátották.

Ha figyelembe vesszük,
h mennyi mindent kellett volna kinyomtatni,
fénymásolni stb, akkor az ára pár év múlva megtérül.
Mert doktorandusz, vagy mittomén hogyhívják azt,
aki mindent elvégez az egyetemen, szóval az akarok lenni,
és ahhoz még sokat kell járnom egyetemre.
Az leszek, nagytudású professzor,
kulturális személyiség, úgyhogy most nekiállok tanulni.


2009. január 6., kedd

FIESTA - AKI ELMEGY UGYE HAZATÉR




Tanulás közben így negyed egy környékén beugrott ez a dal, úgyhogy így itt közzéteszem.