2011. január 29., szombat
Still life
Épp akartam írni, hogy ismerőseim is hosszú ideig szüneteltetik a blogolást, de örömmel látom, hogy vannak új postok a vizsgaidőszak végén, a tantárgyfelvételen túl.
Idén sem buktam semmiből, a tantárgyfelvétel is simán lezajlott (aznap már 6 órakor felkeltem), nem volt gondom az ETR-rel sem. Ezek a dolgok már messze állnak tőlem, könnyen viccelek velük. Mindazonáltal a sors (most nem rád gondolok, Viki) utolér, márcsak azértis, mert tanári pályára emlékeztető dolgok vesznek körül: táblák.
Csak attól félek, hogy egyszer csak bekartonozom magam a szellemi hontalanság hangszigetelt szobájába, és elsorvasztom az agyam.
Addig is még próbálom karbantartani, amim maradt: a szakdolgozathoz olvasgatok keveset, oroszt és lengyelt tanulok, könyvet hallgatok, valamint álmodozva képzelem, hogy szép az élet. Legalább olyan szép, mint a CREO lengyel tolmácsa.
2010. november 28., vasárnap
Amiket hallgatva olvastam.
-Nem minden magyar tehet arról hogy magyar.
-Hogyhogy nem tehet?! Mindegyik tehet róla. Marhaság.
(Hasek: Svejk)
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Szomorú ember volt, de körme jövőjét rózsaszínben látta.
(Rejtő: 14 karátos autó)
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Talán jobb lett volna, ha megnyúzatom elevenen
mielőtt a hegedűjével ásatásokat végez a lelkemben.
Ez a fiú, ez a gyilkos, kiásta a lelkem paleolit, miocén vagy mit tudomménmilyen rétegéből;
kiásta egy hegedűvel a száraz pórból az eltemetett Rómát.
És azt is, ami Rómával együtt már a sírban fájt, tehát igen csendben könnyezett csak.
(Rejtő: Csontbrigád)
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
csak szeretném megtalálni... a lelkitársamat... vagy csak...
valakit, aki szeretne engem,
aki nem hazudna és a pólomban aludna és szeretné a főztöm
és akkor sem kellene bezárni a fürdőszobaajtót, ha kakil,
és fölvidítani amikor szomorú vagyok és megnyugtatna ha félek.
(Macmillan: Kicsi szívem kávéba pottyant)
2010. július 18., vasárnap
Zene a dobozból
Kommentárok nélkül pár dal, sláger, top hit (ami lehet, hogy szar, de annyiszor játssza a rádió, hogy megszereti az ember). A sorrend lényegtelen, dalszöveget meg lehet keresni és lefordítani google segítségével.
(a refrain ismerős, mégis új)
(még a Fou d'elle lehetne itt, tőle az volt az első dal, amit megismertem)
2010. június 27., vasárnap
NE LÉGY BAROM
Gondoltam, hogy részben saját érdekemben közzé teszem, hogy mit várok el attól, aki társam szeretne lenni.
Nyugodt szívvel teszem, mert ilyen ember nem azt mondom, hogy nincs, hanem hogy kicsi az esély arra, hogy összefutok vele.
Először is hogyan észlelek másokat? Attól, hogy távol meglátom - egészen addig, amíg közelembe nem ér.
Miután alak alapján besoroltam (1/2 l. kólásüveg, 2 l. kólásüveg, beföttesüveg...)
végigfutom vertikálisan (esetleg horizontálisan is). --Ez egyfajta radarkép, amit a műholdak is készítenek
s felhasználjuk őket a doborzati térképek készítésére.
Ezzel még az arcon lévő krátereket is kivehetők, feltéve persze, hogy nem háttal van.
Figyelmem nagy részét a fő tanulmányozása köti le, mellette más perifériákra is kitekintek, mint pl. a lábak és lábbelik.
Ez az egyszerűsített működési leírásom arra szeretne kilyukadni,
hogy ha az apparance szintjén elvetek egy alakot, akkor nem biztos, hogy sor kerül a belsőségekre. Vagyis nem fogok vele szóba állni.
Nem azért, mert duci, vagy vézna, vagy nagy az orra, esetleg hiányzik testének ez vagy az a része.
Inkább azért, mert kosz van a töredezett és megsárgult körme alatt, cipője és ruhája szakadt, mocskos, látását csipa homályosítja el.
Az utobb felsorolt tulajdonságok számomra hanyagságot sugallnak. Ami az öltözködésben és ápoltságban megjelenik a személyiségből, nekem elég ahhoz, hogy eltántorítson, vagy előre mozdítson.
Ha sikeresen túljutott valaki a beugrón, és alkalma van beszélni is velem, az még nem jelent (fél)sikert.
Hamar el lehet bukni. Nem elégszem meg azzal a pseudoérvvel, hogy az a zene, amit ő hallgat, az jó, és ezért nekem is hallgatnom kéne -- csak hogy az egyik leggyakoribb témakörből hozzak fel egy példát.
Ezért hát álljon itt pár gondolat, csak a miheztartás végett.
- tudja, hogy sok mai szupereffektelt film csak remake, mint a Világok harca, Charlie és a csokigyár, Ház a Kísértet-hegyen... plusz pont, ha látta is már az eredetit.
- nem fanatikus egyházi tag, és nem próbál megtéríteni. nem arról van szó, hogy ateista lenne.
- nem általánosít, és nem saját tapasztalatai alapján mond határozott véleményt.
- tisztában van vele, hogy ki az a Svejk, a Rejtő Jenci. (de azt se bánom, ha helyette inkább fizikát olvas)
- zenei menüje nem az éves Top Chart listákból áll össze, ahol az angol dalok uralkodnak elszórva német, francia és latin stílusú dalokkal.
- Értékelem hogy aholamadársejár település magyar underground zenekarját ismeri és támogatja, de még különösebben ha, a régi magyar népi zene és népzene nem áll tőle távol.
- Más nemzetek akár népi, akár modern dalait ismeri a fentebb említett nációkon kívül.
ja és jó lenne, ha nem olyan e-mailcím, meg nickname tulaja lenne, amiben, a "csillag, tündér, angyal, szív" szó van, mint pl. "tündérkiscsillagangyalka@dögöscsaj.szív"
Hamarosan elérhetővé teszem a tesztet az értékeléssel együtt.
2010. május 15., szombat
2010. április 6., kedd
2010. március 21., vasárnap
Danse avec moi!
"Love actually"? Hugh Grant tánca? Megvan? ... Ha nem, katt.
Gyurcsány-féle változata?
... Na ezért nem szavaztál rá. :D
És ezért nem fogsz Louis Bushy-ra sem szavazni :P
Szavazni mégis kéne valakire: szóval szavazz a "jobbik"-ra!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
