A különböző állatfajták nevelése során a legnehezebb helyzetbe az kerül, aki a kistestvérét akarja megnevelni. Ez az ideiglenesen négylábú élőlény ellenáll minden tudományos pedagógiai módszernek.
Sokan kísérleteztek már a szép szó módszerével; ennek lényege, hogy európai módon megkérjük kistestvérünket például arra, hogy ne vegyen mindent a szájába, amit a földön talál. Javaslatok:
1. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót!
2. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót, mert piszkos, és mert megfulladsz tőle!
3. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót, mert úgy fejbe kólintalak, hogy arról koldulsz!
A fent említett pedagógiai célzatú mondatok egyike sem vezetett a világtörténelem során eddig célra. A szép szó technikája csődöt mondott.
Mások az erőteljes fizikai beavatkozás hívei. Ehhez a nevelési módszerhez egy nyitott tenyérre és az azt mozgató karra van szükség. A nyitott tenyér és a két félgömbből álló kistestvéri testfelület közötti erőteljes összeütközés szolgálná a nevelési célt. Ez a módszer azonban csak ideiglenes, ha az üvöltő gyerek nem tudja a kulcscsomót lenyomni a torkán. A módszer hátránya, hogy az üvöltés megszűnése után még dühösebben és elszántabban fuldoklik a kulcscsomótól a nevelhetetlen élőlény.
A kistestvér megnevelésének egyetlen biztos módszere van: megvárni, míg felnő.
Gábor, NÓGRÁDI – Ferenc, CAKÓ: Hogyan neveljük…?, Press-Contact, Bp, 1995. (pp. 20-21)
