Nem helyette, hanem mellette írok most. Ezenkívül úgy általánosságban szakítok időt másra is.
Így folyamatban van továbbra is Reich Jenő könyveinek hallgatása esténként,
a jelnyelv tanulása,
programozás,
repülés,
és még én sem tudom, milyen más projektben vagyok jelenleg benne.
Mivel meglehetősen régen írtam, sok mindenről lemaradt a két olvasóm. Akarom mondani, nem maradt le, mert tudott róla, csak hát itt nem volt olvasható.
A legfontosabb talán -- és amire a legbüszkébb vagyok --, hogy felvettem egy fordítószemináriumot, melynek során más egyetemekkel együttműködve két kortárs francia nyelvű darabot fordítottunk. Ebből született az a magyar változat, amelyet híres színészek adtak elő a Nemzeti Színházban egy felolvasóesten. Nagy élmény volt, hogy a színészbejárón bemehettünk és ott közlekedhettünk, ahol a nagyok. Ráadásul megnézhettük kétszer a darab próbáját. Egyik alatt az általam fordított szereplő (Jacques) alakítója, László Zsolt engem választott ki a próbaközönségből -- mivel a mű szerint a színész a közönségben mutogat pár emberre, hogy kit ismer. Mondjuk elég feltűnő helyen voltam: hátsó sor középső széke, jobbról-balról senki nem volt a közelemben. Nagy Zsolt pedig hálás volt a fordításért, a szünetben még beszélgetett is velünk (ne feledjük, hogy mi a kulisszák mögött várhattuk az előadás kezdetét). A rendező is bevallotta viccessen, hogy be van tojva (nem csoda, mivel a két szerző is jelen volt). Egyszóval mindenki kedves volt. A két betétdal Tompos Kátya és Rába Roland szájából felejthetetlen, talán még a szövege miatt is. Viszont a vége nagyon-nagyon félresiklott: az utolsó mondat Rába Rolandtól nem az volt, amit mi fordítottunk. Hogy mit mondott, vagy hogy mi lett volna az eredeti szöveg, azt hagyjuk. Ez a három-négy szavas mondat lett volna a csattanó. Erről többet nem is nagyon írok most, talán majd egyszer összeszedem magam és részletesebb élménybeszámolót tartok. De addig nézzük a hivatalos forrásokat:
A következő videóban kb. 26 perc 40 másodpercnél kezdődik a téma, de annak az eleje még nem érint engem. A Dilettánsok című darab előadásától kell nagyon figyelni. Egyébként engem is mutatott volna a kamera (és nem csak Anikó barátnőmet), ha nem csusszanunk egy székkel arrébb egy pár kérésére.
Létezésem következő sokkja, hogy nagytakarítást, lomtalanítást tartottunk otthon, mert lakók jönnek. Sok kacatot kiszórtam, így kicsit megkönnyebbültem.
Aztán az évvégét, az éjfélt és a himnuszt egyedül töltöttem, majd elaludtam.
Most pedig a Jakabhegyiben vagyok, mivel ma lett volna vizsga a pedagógiai nézeteimből. Lett volna, merthogy a tanárnő írta egy-két nappal ezelőtt, hogy nem ér rá, ezért ne is menjünk, hanem majd a beadandó alapján értékel. A szállást már lefoglaltam, meg amúgy is könyvtárazni akartam, úgyhogy eljöttem.
Viszont a tavaszi félévre kéne albérletet szereznem. Tudniillik a szakdolgozati konzultációk, a könyvtárazás és egyéb órák miatt jobban megérné, minthogy mindig utazgatok egy-két napra. A fordítószemináriumos tanárnő mondta, hogy most is lesz hasonló projekt, úgyhogy szeretnék benne lenni. Ha meg már itt vagyok Pécsett, akkor a frankofón könyvtár irányítását is a kezembe venném. Legalább megismerném, kik járnak ide. Meg lesz a szakest is.
Ez lesz az utolsó félévem, a képzési idő kétszerese. A TVSZ szerint eddigre az abszolútoriumot kell megszerezni, márpedig ebbe nem tartozik a szakdolgozat és a záróvizsga. Bár én nem értem, hogyan működik. Azért komolyan tanulok, hogy a doga és a vizsga is meglegyen, s hogy elégedetten folytathassam mesterfokon. Akkor végre tényleg visszatérhetek ide. Igaz, minden megváltozott, de szerencsére én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése